Önbizalom növelése – önszabotázs, avagy 1 lépés előre, 2 hátra

Önszabotázs mögött rejlő kihívások

Szeretnélek emlékeztetni, hogy nincs tökéletes ember. Aki azt hiszi, hogy elért egy pontot, ahonnan már nem lehet fejlődni, az becsapja saját magát. Hallottam már embereket, akik úgy vélték, hogy rengeteg munkát betettek már önmagukba és úgymond problémáknak, melyek megviselik pket, nem kellene, feljönnie. Ez eléggé téves. Ha eldöntöd, hogy innen már nem lehet tovább menni, akkor meghalsz. ezen nincs mit szépíteni.

Azért nevezem a következőket kihívásnak, hiszen ezek nem problémák, hanem olyan dolgok, amiket fel kell ismerni és mást választani!

Itt hangsúlyoznám:

MINDIG VAN MÁS VÁLASZTÁS, AZON KÍVÜL, AMIT LÁTSZ!

MERD MEGLÁTNI A FÁTÓL AZ ERDŐT!

1. Önmagad megkérdőjelezése

Nos, szerintem nem létezik olyan ember, aki ne kérdőjelezte volna már meg magát. Azért kapcsolom az önszabotázs témájához, hiszen, ha sokat kételkedsz magadban, engeded, hogy az agyad félelmei bekapcsoljanak, akkor olyan dolgokat fogsz keresni a valóságban, amik ezeket a félelmeket fogják alátámasztani. Előfordul velem is, hogy érzékelésből meghozok egy választást, majd az agyam elkezd kalkulálni, egyszerűen helyet követelni magának. És igen, van amikor magával sodor ebben a játékban. Ilyenkor van az, hogy megálljt kell parancsolni, kérdésbe menni, hogy elhallgasson. Mert ha ezen a pontot, eldöntöd, hogy hallgatsz a fejedben lévő hangokra, akkor ténylegesen be fogod kapcsolni az önszabotázst.

Mit tegyél:

• Emlékeztesd magad, hogy ha tudatosságból, érzékelésből hoztál meg egy választást, generáltál. A te termetésed, akkor élj is vele. Hogyan fog megtörténni? Teljesen mindegy; elég ha te belül tudod, hogy megtörténik.
• Pusztíts el minden kételyt, melyet az agyad meg szeretne teremtettetni veled és teremsd újjá a teremtésed; de most tedd valami nagyobbá.
• Hívj be egy olyan emléket, amikor is olyan dolgot értél már el, ami felülmúlta minden képzeleted. Teremtsd ezt is túl. Ha azt meg tudtad valósítani egy nagyobb is menni fog.

Mindenhol, ahol nagynak érzékeled a teremtésed, vagy kicsinek megítélve azt, hajlandó lennél elpusztítani és nem teremtetté tenni, elismerve a teremtéseidet? Minden teremtésedhez, te vagy az eszköz. De te nem leszel se több, se kevesebb, egyszerűen maradsz te! És ez tesz téged egyedivé! 

2. Halogatás

Nos, halogatás … hogy is mondjam. Önmagam esetében a halogatás sokszor olyankor fordul elő, amikor valami olyasmit kellene megcsinálnom, ami nem az enyém, vagy épp semmi kedvem nincs hozzá.

Mit tegyél:

• Tedd fel a kérdést, hogy hozzád tartozik-e? Valóban, te akarod-e megcsinálni, amit halogatsz, vagy épp valaki a környezetedből, a múltadból elvárja?
• Ha olyannal szembesülsz, ami úgymond elengedhetetlen, pl mosogatás vagy hasonló, találj valami alternatívát. Ez most bagatel példa, de sokan vannak, akik még ezt sem hajlandóak végiggondolni.

3. Kifogások keresése

Nekem a legbrutálisabb kifogások közé tartozik a majd + valami bazira logikus magyarázat, hogy miért is ne: ne tedd ezt; ne menj oda; ehhez még ilyen vagy / ilyen nem vagy… és még sorolhatnám. Te épp mivel kábítod magadat és másokat, hogy valamit miért nem tudsz megtenni? DE inkább úgy kérdezném, hogy MIÉRT NEM AKARSZ megtenni?

Az tud brutálisan fejbevágó lenni amikor felismered magadban is, valamint érzékeled másokban, hogy mit miért nem hajlandóak megtenni. És ami tényleg üt (legalábbis nálam), amikor ők nem ismerik fel a saját lehetőségüket. És persze, ahogy a „Minden az aminek látszik, és semmi sem az, aminek látszik!”, ez igaz saját magamra is. Amikor más mutat nekem tükröt, vagy nyomja be a piros gombomat, amire ugrom! (Itt jegyezném meg, hogy a legjobb, ha mindenkinek van egy embere, emberei, akik nyomkodni tudják a piros gombjait, hiszen, akkor van a legnagyobb fejlődés). – veheted ezt az én nézőpontomnak. Eddig ezt tapasztalom.

Mit tegyél:

• Nézz rá, hogy mit halogatsz. Akár írhatsz egy listát is.
• Menj végig rajta és kérdezd meg: Hozzám tartozik? Ha könnyű érzéssel tölt el a kérdés és a válasz, akkor igen. Ha nehézkes érzés jön vissza, akkor nem. Jelöld meg azt, ami nehéz.
• (Ha van kedved, végig mehetsz a listán újra, legfőképp azokon, amit megjelöltél, hogy nem hozzád tartozik és érzékelj rá, hogy kié lehet. Ez nem minden esetben fog kiderülni, szóval ne görcsölj rá. Egyszerűen érzékeld, hogy nem a tied)
• Küldj vissza minden gondolatot, érzelmet, teremtést, amit azzal kapcsolatban tettél, hogy megvalósítsd valakinek a „céljait” / manipulációját.
• Nézd át még egyszer a listát, hogy valóban minden a tied-e az előzőknek megfelelően.
• Tedd azt, ami tényleg a tied.

Az a bűvös MAJD!

Oh igen, a kedvenc szavam, amit oly gyakran hallok a MAJD! Na jaaaaaaaaaaa ….. ki hiszi el, mert hogy én nem, az biztos!

A ciki az egészben, hogy amíg kifogásokat keresünk, addig úgymond „bizonyosságban” akarjuk tartani magunkat. De ez is mondhatni egy álca, hiszen a kifogás az többnyire már egy elutasítás.

A majd (az én tapasztalataim szerint) pedig egy burkolt nem. Persze így is lehet. Nem mindig szeretnénk direktbe nemet mondani, hiszen hát ismerős, stb … nem akarom megbántani. Nos, a legvégén úgy is azt gondol rólad a másik, amit akar. (vegyük pl. a pletykákat – keringtek már pletykák rólam, elég szaftosak … érdekelt? nem, mert tudtam, hogy nem igaz. Minek kellene foglalkoznom valamivel, ami csak mese. Még rá is kontráztam. 😀 Aztán már az volt a hihetetlen. 😀

Mit tegyél:

• Egyszerűen merj ránézni, hogy miért keres / keresel kifogást? Ien, te is rá tudsz érzékelni, hogy mi a helyzet a másik oldalon. Igen, persze nem az agyaddal, elvárásaiddal és kombinálásoddal. Tegyük fel, nem akarod megbántani a másikat; nem mersz nemet mondani; nem ez, amit valójában akarsz (de itt már kicsit visszakanyarodunk a megbántani másokat, ha mások is szereplők); úgy gondolod, hogy valamid hiányzik, hogy megtedd; …. (és ez mehet E/3-ban)
• Ha már rá mertél nézni, tegyél fel kérdéseket … ha lehet, ne a hogyant – azt hagyjuk nyitva, de hogy említsek párat „Mi lehetek….; Mi kellene, hogy …; Mi az, amit nem látok meg itt …

4. Belső kritika

Oh, a kedvencem … komolyan, szerintem senki nem tud jobban megbántani, mint a belső hangom. Max arról kevésbé vagyok hajlandó tudatosan tudomást venni. És pont ez, ami annyira veszélyessé teszi. Voltál már olyan ember társaságában, aki folyton azon aggódott, hogy  ő milyen, mások mit gondolnak róla, vagy hogy épp te hogy viselkedsz, és hogy mindenki téged néz, mi legyen belőled, ha felnősz, mi ne és még sorolhatnám? Biztos, hogy neked is megvannak a kis hallott sémáid, amikbe megpróbáltál belesüppedni. Max, ha nem sikerült, generáltál magadnak egy fincsi is betegséget. Na, kb. ez is hasonló, csak ezt a hangot jobban el lehet nyomni / figyelmen kívül lehet hagyni (egy ideig, hangsúlyoznám). Bár ez is idézőjeles, hiszen ennek is megvannak a maga következményei.

Mit tegyél:

• Szóval belső kritika …. elővenném a mai klasszikust, hogy kihez tartozik? Ki programozta beléd, hogy ilyennek vagy olyannak kell vagy nem kell lenned?
• Mikor és kinek a hatására döntötted el, hogy mi a jó, rossz, veszélyes, nem veszélyes, élhető nem élhető, bőséges vagy nem bőséges? És mindezt, hajlandó lennél-e elpusztítani és nem teremtetté tenni?
• Mikor életedben élted át azt az élményt, jelenetet, tapasztalást, ami most lekorlátoz? És minden, ami ez, hajlandó lennél elpusztítani és nem teremtetté tenni?

5. Jóváhagyás kérése

Mennyire gyakran kérded meg másoktól, hogy mit tegyél, ahelyett, hogy te magad cselekednél? Nincs is ezzel alapvetően probléma, csak akkor kérdőjelezném meg, ha az életed 90 %-ára igaz, hogy azt szeretnéd, ha mások irányítanák. De megfogalmazhatom úgy is, hogy te szeretnéd őket fontosnak feltüntetni azzal, hogy őket kérdezed. Nos, melyikbe illik bele a te verziód? Vagy esetleg van egy saját, másik?

Mit tegyél:

• Ismerd fel a felelősséget a saját választásaidban.
• Csinálhatsz minden nap egy rövidke kis meditációt, ahol a szétszórt részeidet visszahívod (hiszen, ha hosszú távon másokra hagyod a választást, akkor eléggé feladod magad)
• Hagyd abba mások hibáztatását azért, ha valami nem úgy sikerül, ahogy azt szeretted volna (hiszen, ha pontosan tudtad a végkifejletet, nem kérdeztél volna másokat. Így ők sem tudják jobban, hogy neked mi a legjobb, ha te magad sem tudod)
• Ismerd fel, hogy nincs jó vagy rossz választás, csak választás van. Kezeld, mind a jót, mind pedig a „rosszat” tapasztalatnak; egy lehetőségnek, hogy következőleg máshogy csináld.

6. Perfekcionizmus

Jaj, hát erről ódákat tudnék zengeni, hiszen elég sokáig küzdöttem a tökéletességre törekvésemmel, legfőképp, ha valamit meg szerettem volna tenni. Pl. tanulásban ez nálam nagyon kijött. Folyamatosan gyűjtöttem az információkat, hogy minden tökéletes legyen, amolyan álljon egybe. Csak az a baj, hogy ez az egybe érzés soha nem akart eljönni. Egyre jobban törtem magam, míg végül jobban elveszett voltam utólag, mint előtte. De nem igen mondhatom el, hogy sokkal többet tudtam. Hiányzott a gyakorlati megtapasztalás.

Ami nekem a legfontosabb tanulság ebből az egészből, hogy nem elég csak információt gyűjteni, igenis tenni kell. Amióta újra hagyom az érzékelésemet, hogy vezessen máshogy mennek a dolgok. Kevesebbet agyalok, és ha valamit érzem, hogy vonz, akkor már kevesebbszer kérdőjelezem meg, vagyis kevesebbet engedem hogy az agyam belekontárkodjon a teremtéseimbe.

Mit tegyél:

• Figyeld meg, hogy mikor kezdesz valamit már TÚL csinálni, TÚL agyalni.

Mennyi TÚL-od van már, mely túlagyaltat, túlcsináltat, belekényszerítve a TÚLon TÚL sok plusz kör lefutásába? Hányszorosan hitted el, hogy neked TÚLon TÚL sok erődet kell felhasználnod, hogy akár TÚL sokat is teremts magadnak, hozzájárulva mások létezéséhez is? És mindezt hajlandó lennél-e elpusztítani és nem teremtetté tenni? 

• Ha már túlpörögsz, akkor állítsd meg magad egy pillanatra, vegyél egy mély lélegzetet. Tedd fel a kérdést:
  • Hozzájárulás ez, amit most csinálok nekem vagy másoknak?

-> Nézd meg, hogy milyen válasz érkezik. Ha igen, akkor menj még kérdésbe, hogy hatékonyabban, könnyebben lehessen megcsinálni, amit csinálni.

-> Ha nem, akkor egyszerűen engedd el. És FONTOS, engedd el azon gondolatokat, hogy mennyi ráfordított idődbe került már és társai. Gondolj bele, hogy az mennyivel több idő lenne, ha még pluszba pl. ugyanannyit, vagy a dupláját, tripláját ölnéd bele. Na akkor mennyi ítélkezés jönne fel!

7. Aggódás

Ebben az esetben azt a fajta aggódást fogom kiemelni, amikor is alaphangon minden rendben van, de a személy hirtelen, amikor cselekedni kell, vagy valaki a környezetében szeretne megtenni valamit (és itt most nem kell egy hatalmas extrém dologra gondolni), kiakad és már lepörgött a szeme előtt az ő és mások élete. Biztosan neked is vannak olyan emlékezid, amikor a szülők olyannal traktálnak, hogy mit miért ne csinálj. Pl. ne menj oda, mert beleesel, elesel, eltöröd a kezed meg a többi fincsiség.

Kis gyakorlásként nézzük meg, ti milyen példákkal tudtok előrukkolni (fejezzétek be kérlek a mondatot). Írhattok annyit, amennyi csak feljön:

• De mi van, ha ……
• Mi történik, ha …
• Nem lehet, mert ….
• Nem szabad, mert …
• Biztos veled is ez fog történni ….

Ugye a félelmeknél már beszéltünk egy-két dologról. Arra itt már nem térek ki. A fentiekben összegyűjtöttetek pár példát, annak most hívjátok be az energiáit és küldjétek vissza, akihez / akikhez tartoznak. És hajlandóak vagytok-e mindent, ami feljött elpusztítani és nem teremtetté tenni?

Sajnos a legtöbbször ez a fajta túlaggódás korlátozásként, az akaratunk másokra erőszakolásában nyilvánul meg. Persze, aki ezt csinálja, mindezt jóindulatnak érzékeli és nem feltétlenül fogja a nemet jól lereagálni.

Ennek a megváltoztatásában kiemelkedő szerepe van, hogy az egyén, egyáltalán felismeri-e, hogy túlaggódik, túlfélt. Ha pedig felismeri, vagy elfogadja, akkor nyitott-e bármilyen fajta változásra. (igen, láttam már olyan embert, akinek a lételeme, hogy baleseteket gyárt az életébe, és ugye ezt mindenkire rá is akarja vetíteni)

Mit tegyél:

Ide kicsit nehezebb dolgom van, hogy javasoljak, hiszen én nem vagyok egy aggódós fajta. Azt tudom megírni, én hogy kezelem az olyan helyzeteket, amikor ilyen ember van a közelemben.

• Befogadom és engedem, hogy ítélkezzen rajtam az, aki rajtam akarja z aggódását kiálni.
• Személytől függően, visszaválaszolok valami vicceset, hogy túljuttassam azon a stresszen, ami benne keletkezett.
• Egyszerűen megmutatom neki, hogy más is lehetséges.

Ha valaki nagyon szélsőséges és semmiképp nem tudsz vele kompromisszumra jutni, akkor mindenképp egyszerűbb, ha magadat választod. Hiszen, ha mellé állsz, azzal az ő téves képét fogod alátámasztani. Viszont, ha te érzed, hogy más is lehetséges, akkor azzal az energiával nagyobb teret tudsz magadnak nyitni, így neki is meg lesz a lehetősége, hogy részese legyen annak a térnek.

8. Félelem a bukástól

Egy jó pár éve merült fel nálam ez a téma, amikor is annyira elvesztettem a fonalat önmagamhoz, hogy a spontaneitásból átmentem a félelem a bukástól állapotába. Ez azt jelentette, hogy mindent addig halogattam, mígnem a dolgok maguktól odébb álltak. Egyszerűen nem voltam hajlandó a fizikális síkon tenni, csak lenni, hogy szinte nem is történt semmi mozgás az életemben. Nálam szerencsére relatíve gyorsan kibuknak az ilyen dolgok, mert a testem elég gyorsan jelzi, hogy ez a lassú víz neki nem pálya. Ha meg már a testem jelez, akkor bekapcsol a lelkem is. A kettő együtt pedig igencsak kellemetlen, de eléggé figyelemfelkeltő, hogy tegyek valamit.

Engem az húzott vissza, hogy mi lesz, ha nem sikerül. Mit fognak mások gondolni, bár még így visszagondolva sem tudom, hogy kikre is gondolhattam (kikhez kötöttem ezt). És ugye itt bekapcsol a maximalizmusom is, hiszen addig akartam „szebbé” tenni a dolgokat, míg a végén nem lett belőle semmi.

Mit tegyél:

Itt inkább csak emésztgetni valókat írok nektek, amolyan elgondolkoztató szösszeneteket.

• Ha meghozol egy választást, akkor ne agyalj rajta, hogy jó vagy sem, mert akkor nem a következő választáson lesz a hangsúly, hanem azon, hogy mit rontottál el. Ezzel pedig egy csomó ítélkezést teszel saját magadra.
• Hagyd abba mások vádolását. Nem ők tehetnek róla, ha te választottál, (és ha mondjuk az agyad is bekapcsolt az ítélkezéseiddel), akkor nem azt kapod, amit eredetileg az energia hozott (amikor választottál) -> sokszor az ítélkezések fognak visszaköszönni. Ha pedig elvárásokkal mész valami felé, akkor rendszerint elfelejted észrevenni, amiért választottad (ami hozzájárulás lett volna számodra).
• Néha csak 1 szóért, 1 mondatért, 1 gondolatért, 1 érzelemért visz az energia / tudatosság; néha viszont sokkal többért. De egyik sem ér többet vagy kevesebbet a másiknál.

Elismernéd, hogy végtelenszer kerültél padlóra és álltál fel, kezdted újra a semmiből? Mindenhol, ahol eldöntötted, hogy ebben az életben nem tudsz újrakezdeni, felkelni a padlóról és újra és újra választani, generálni, teremteni, azt hajlandó lennél elpusztítani és nem teremtetté tenni?

9. Mások hibáztatása

„Nem az én hibám! … Ő csinálja / mondta / tanácsolta rosszul! Miért nem lehet semmit sem jól megcsinálni?! Persze, azért alakult így, mert úgy csináltam, ahogyan tanácsolta!” …

Felismernéd ezeket, vagy hasonló mondatokat a szádból, vagy esetleg van a környezetedben valaki, aki folyton ilyesmiket hajtogat?

Mit tegyél:

Nos, hasonlóan, mint a Félelem a bukástól témához, ide is inkább amolyan előétel jellegű gondolatokat teszek, hiszen itt is nagyban attól függ, hogy mit tehetsz, hogy te magad vagy-e a fejlődés középpontjában.

• Ismerd fel a felelősséget a saját életedért, választásaidért. (ugye ezt már említettem a Jóváhagyás kérése résznél)
• A jót és a rosszat is te teremted ide a jelenedben (szándékosan teszek most különbséget a jó és rossz között; talán ez a legnehezebb elismerni, hiszen a rosszért előbb hibáztatunk másokat, mintsem elismernénk a saját részünket benne)
• Ha másokra hagyod a döntés vagy választás jogát, akkor utána ne mérgelődj, hogy nem olyan, amelyet te „nem” terveztél. Mert onnantól kezdve, hogy másé a döntésed, bármi lehetséges.
• Engedd meg, hogy sebezhető légy saját magad számára. Ez azt jelenti ebben az esetben, hogy nem kiszolgáltatottnak lenni, egyszerűen megengedni magadnak a jó és a „rossz” választásokat és ítélet nélkül menni tovább.
• Kezd el felismerni, hogy ki az, aki előszeretettel irányít és veszi el tőled a teremtéseidet (persze, ha te nem egyeznél bele, ez nem is történne meg) és kezdj vele valamit:
  1. Megváltoztathatod csak egy kicsit a viselkedésed, ami egy hanggal magasabban rezeg, mint eddig (egyszerűbben fogalmazva, vagy pozitívabb, vagy pedig kedves leszarom tabletta)
  2. Vagy terjedj olyan nagyra, hogy a másiknak ne legyen más választása mintsem, hogy halad veled, vagy eltűnik. (ez ugye gyakran elég nehézkes, hiszen legtöbbször óvjuk a másikat és nem akarunk fájdalmat okozni neki).
  3. Egyszerűen mondj nemet. (hagyd a lelkiismeretet, meg az agyalást, hogy mit kellett volna máshogy mondanod. Mondj nemet addig, amíg fel sem merül a téma, ami téged nem érdekel, vagy meg nem szűnik az igény a téged való kontrollálásra)

10. Nem tenni semmit

Vállalod a rizikót? Bevállalod? Igen? Nem? A biztosra mész? Ami adott? A nem tenni semmit az önszabotézs egy igen szép eszköze, hiszen itt teljesen egy helyben vagy, nem teszel semmit – mondhatni a sült galambra vágy.

Erre szeretnék egy nagyon egyszerű, ám szerintem mégis tanulságos példát hozni. Remélhetőleg megmozgat bennetek dolgokat, hiszen ez a példa a pénzzel, a bukással is összekapcsolódik.

Én az a tipikus kuporgatom a pénzem típus voltam. Tudod, a gyűjtögetem és majd évek múltán sok lesz. A befektetésektől, ami kockázatot vont maga után irtóztam. Annyira ragaszkodtam a pénzemhez, hogy nem is tettem vele semmit. Vagyis, csak behívtam, de nem költöttem, nem is teremtettem többet, csak a fixet. Aztán egyszer valahogy öcsémmel elkezdtünk crypto valutákról beszélgetni. Na, ez valahogy olyan szinten kilendített a kis kényelmi nem befektetős énemből, hogy uccu neki, belevágtam én is. Ez nem a cinderella story, ahol minden jól végződik. Ez az a történet, amikor elbukom a pénzem, nem egyszer, nem kétszer, nem kis pénzt. Mégis az elvártaktól másképp reagáltam, ami azt jelenti, hogy nem törtem össze. Semmi jelentőséget nem tulajdonítottam neki, sőt: „Majd újrateremtem, sőt még többet, mint előtte!” Hogy lehet ez ennél is jobb? Nem mondtam le a befektetésekről, sőt folyamatosan a lehetőségeket keresem. Ezt a történetet sokféleképp lehet értelmezni, de szeretném, ha a lehetőséget látnátok benne, amikor is a semmiből is lehet teremteni.

Mit tegyél:

• Első és legfontosabb, hogy tedd meg, amit nem mersz; amiről úgy véled, hogy nem neked való; nem tudod megcsinálni. Nem kell nagyot rizikózni, de pusztítsd el a saját régi teremtéseidet, amik még félelemből történtek. Teremts túl rajtuk. Az, ha egyszer elvesztesz egy csatát, nem jelenti, hogy elveszted a háborút. (Bár nem szeretem ezt a klisét, de most próbáld meg tágabban értelmezni és energiákban gondolkozni). Hogy nem úgy alakult, max azt jelenti, hogy valamire nem akartál éber lenni, de nem jelenti azt, hogy nem érzékelted. egyszerűen csak félretoltad. Legközelebb, érzékeled.
• Ha épp saját dolgaidban, feladataidban nem akarsz haladni, akkor bíztatlak, hogy mozogj. Igen tudom, nem sok kedved lesz a mozgáshoz sem, de ott legalább nem feltétlenül kell célt állítanod. Csinálhatod egyszerűen, hogy jól érezd magad, emberek között legyél, kikapcsolj, relaxálj. Találj benne valamit, ami kicsit is motivál. Ha ez 10 perc, az is rendben van! A legvégén azért ismerd el, hogy mennyire SZUPER voltál azzal a 10 perccel is.

Ehhez, most nem írok nektek mást. Ez a kettő, ami fontosnak jön át. A többit pedig feltehetitek kérdésben, ha lesz.

Követhetsz a Facebook oldalalom, ha úgy érzed fejlődnél: Timári Mónika Belső Változás Mentor
Csatlakozhatsz is egy 30 napos Online Önbizalom erősítés programhoz, aminek a linkjét tt találod.

Ha pedig az önszabotázs téma, akkor itt olvashatsz egy cikket az önbántalmazásról.