Timári Mónika
♥ BELSŐ VÁLTOZÁS Mentor
♥ ACCESS BARS® Facilitátor
Éled az ÉLETed vagy FÉLED azt?
A mai poláris világban vagy azt mondjuk, hogy valami jó, vagy pedig hogy rossz. Ilyen ez az Élettel kapcsolatban is: “Az élet nehéz”; “Az élet rossz”; “Az élet üres” …. De gondolkozz el azon, hogy ez tényleg a TE valóságod, vagy csak kreálsz magadnak egy illúziót, hogy tudd igazolni a vélt igazságod. Mindannyian képesek vagyunk olyan mértékű teremtésre, változásokra, melyeket még csak elképzelni sem tudunk. Emlékszem arra a könnyedségre gyermekkoromból, mikor még minden játék volt – játékosan teremtettem, játszottam az általad sorsnak nevezett Sorssal, majd ahogy felnőttem, ennek egy részét veszélyesnek ítéltem, tehát elnyomtam. De szerencsére mindig megmaradt bennem az a szikra, ami mutatta az utat, még ha közvetve is.
Érdeklődésem az Energiák, a “MÁS” iránt fennmaradt. Faltam a könyveket, a feladatokat, tanfolyamokat, egyszóval a tudást. Akkoriban még más motivált a pályaválasztáskor (mondhatnám, hogy a félelem), így nem azon a területen kötöttem ki teljesen, amit a szívem súgott. Azonban a körülményeket mégis mindig úgy alakítottam, hogy a konzulensi és a tréneri gyakorlatot megszerezzem. Bárhol is dolgoztam, mindenhol ott hagytam a nyomom és az emberek élete változásnak indult.
Mindig is képes voltam érzékelni az Univerzum energiáit és különböző módokon ezeket felhasználni. Először masszázson keresztül, majd pedig tudatos fejlesztés után már képes voltam energiát adni és tisztítani. Ahogy haladtam előre pályámon több és több tanfolyamot tudtam elvégezni és végső célom felé haladtam, hogy olyan Tanácsadóvá váljak, aki jelen van mind az itteni, mint pedig az Energia világában. Közérthetőbben úgy is mondhatnám, hogy az anyagit összehangolni az energiával és fordítva. Ez az egyensúly elvezet oda, hogy képes vagy megérteni, hogy mit hogyan teszel és mi a következménye. A miértek, amiket olyan gyakran keresünk elvesztik a jelentőségüket, hiszen az csak egy helyben tart és nem feltétlenül vezet bárhova.
Sikeresen elvégezve a Talentumok Világa Életgyógyász – Életküldetési konzulens képzését már szabad volt az út, hogy elindítsam saját vállalkozásomat. Számomra az Élet a folyamatos változás és tanulás energiája. Ezért is tanulok jelenleg is Szedlacsik Miklós Coach képzésén; részt veszek az Access Consciousness képzéseken, hogy Facilitátorrá válhassak és minlél több embernek tudjak segíteni a nekik megfelelő módszerekkel.
Sokan vannak, akik önmagukon próbálnak meg segíteni – elolvasnak egy rakat könyvet, elmennek csoportokba, végig csinálják a tanfolyamokat, mégsem történik semmi. Én azoknak szeretnék segíteni, akik felismerik, hogy ilyen helyzetekben segítséget kell kérni. Ez a legnagyobb és legtiszteletreméltóbb lépés, hiszen segítséget megtanulni kérni, igencsak kihívó feladat tud lenni. De itt már megtörténik a felismerés, hogy a megszokott dolgok, a kényelmi zóna már nem járható. Ebből a dobozból külső segítséggel lehet a leggyorsabban kijutni. Ez a segítség lehet egy alkalom, több vagy akár egy hosszabb folyamat is. Egyénenként más célok és más energiák, de az energiák összeadódnak ezt ne feledd. 😉
Mi lenne, ha a problémáid átalakulnának lehetőségekké? Az életed szebbé válna?
Nekem a fejlődésed a legfontosabb. Mindegy, hogy személyes konzultáción veszel részt, vagy csoportoson teljes mértékben rád hangolódom és együtt kialakítunk egy ítéletmentes, szeretettel teli környezetet, melyben lehetőséged van a fejlődésre, feloldódásra, kényelmi zónád átlépésére.
Nem ígérem, hogy mindig kesztyűs kézzel fogok bánni veled, de azt ígérem, hogy az együtt töltött idő alatt és után érezni fogod a megindult, tisztított energiákat és az életedbe fizikálisan megjelenő változásokat. Fontos szem előtt tartani, hogy ahogy az általunk felépített falak elkezdenek lebomlani, úgy bomlanak az illúziók is. Ezt az emberek gyakran “nem kívánt változásként” érzékelik, pedig csak (hogy egyszerűen fejezzem ki) a DOLGOK ELKEZDENEK A HELYÜKRE KERÜLNI. Eleinte ez lehet fájdalmas, de ha kitartasz és végigcsinálod, amit elkezdtél, meglátod benne a VÁRATLAN SZÉPSÉGET.
Mennyi illúziót teremtettél már, mely elhiteti veled, hogy az a valóság?
Mit nyersz, ha velem dolgozol?
- Tőlem kapsz egy támogató környezetet: fogom a kezed és mutatok lehetőségeket
- Ítéletmentes, objektív nézőpontok, ha esetleg megakadnál valamiben (nincs jó és rossz – majd megérted)
- Tisztítjuk az energiákat utat nyitva a valami másnak
- Megtapasztalhatod, hogy milyen amikor a rossz, nem is annyira rossz
- Új dolgokat tanulhatsz
- Konfliktusok máshogy történő megélése
- Változtatunk és kezeljük könnyedséggel ezeket
- Mesimered azokat a rejtett félelmeket, melyek visszatartanak és feloldjuk őket
- Megtaláljuk a valódi valóságodat: mi az, amit tényleg szeretnél
- Folyamatos motivációt kapsz
- Visszanyered életkedved
- És még sorolhatnám, de tapasztald meg és bővítsd a listát 🙂
Biztosan lesznek olyan kérdéseid, mint pl.
- Megéri ez nekem?
- Megengedhetem ezt magamnak?
- Tudom-e majd használni?
- Elég jól tudom-e majd csinálni?
- …..
De gondolkozz el azon:
Eddig mennyibe került a tétovázásod; a cselekvésképtelenséged; az hogy a félelmeid uralkodnak rajtad; hogy nem olyan döntéseket hozol, melyek felett tényleg te döntesz; hogy illúziókat teremtesz és kergetsz?
Bármilyen tanulás, eszköz, szolgáltatás, mely azt a célt szolgálja, hogy fejlődj, változz egy segítségkérés részedről. De az, hogy mit kezdesz ezzel a segítséggel, útmutatással, csak RAJTAD ÁLL.
Én csak az utat mutatom meg, de neked kell bemenni rajta.
Számomra ez azt jelenti, hogy mindaddig, amíg hajlandó vagy tanulni, tenni, haladni, addig önmagadba és a jövődbe fektetsz hiszen megtanulsz a jelenben teremteni, nézőpontokat váltani, könnyedséggel élni az életedet.
Dönthetsz ITT és MOST, mit választasz: az utat, ami eddig sem működött, vagy egy újat, amit megtanulhatsz működtetni?
Hadd hívjalak meg egy kis utazásra
Keress egy nyugodt kis helyet pár percre. Csukd be a szemed és lélegezz nyugodtan. Ne erőltess semmit, emlékezz nincsenek ítéletek ebben a pillanatban. Ha tele vagy gondolatokkal az is jó, ha csendesen megpihensz az is jó (ha elkezdesz pörögni, hogy nem hagynak a gondolataid, vegyél elő egy papírt és kezd el lejegyzetelni, lerajzolni őket. Érezni fogod, ahogy a gondolatok elhagyják / kiürülnek a fejedből). Képzelj el egy falat körülötted. Nézd meg milyen, lásd tisztán, ha kell menj hozzá egészen közel. Ahogy a fal tisztul kezdj el koncentrálni arra, mi van a falon belül. Mi vesz téged körül. Ezek lehetnek pozitív és negatív élmények, érzések, gondolatok, félelmek, korlátok, különböző képek. Engedd történni a dolgokat még, ha nehéz is – ne próbáld meg kontrollálni.
Ha megvannak a körülötted cikázó kis gondolataid, tudd meg ez a te kis kreált világod, a kék kis pirulád.
Mi történik, ha eldöntöd, hogy csak most erre a kis időre leengeded a falakat?
Nézzük is meg. Fókuszálj most a falra. Tekinteted kiszűri a körülötted úszkáló egyéb képeket. Koncentrálj a falra, érezd, hogy egy mélyebb kapcsolatot kezdesz kialakítani vele, mely képessé tesz, hogy mozgasd. Nézd meg, mi történik, ha közelítesz felé:
- Meg tudod mozdítani?
- El tudod tolni magad előtt anélkül, hogy hozzá érné?
- Esetleg el tudod kezdeni leengedni?
Próbálj ki különböző módszereket és maradj annál, mely a leghatékonyabbnak bizonyul. A lényeg az, hogy bármilyen módszert is válassz, a fal el fog tűnni, le fogod ereszteni vagy eltolni olyan távolságba, ahol már képtelen vagy látni vagy érzékelni.
Amikor már könnyen megy a folyamat és engeded le a falaidat, figyeld meg mi történik a körülötted lebzselő “problémákkal”. Milyen érzés most rájuk nézni, velük lenni? Ismerd fel belső nagyságodat, érezd, hogy te sokkal nagyobb és erősebb vagy, mint ezek a problémák. Kezd el kitolni az energiádat, mintha nagyra nőnél, csak itt mintha a benső határaidat terjesztenéd. Kezd csak pár méterrel, majd pár százzal, ezerrel és így tovább. Minden tolódik előtted, ők is kiterjednek. Ezzel egyre kisebbnek látszanak, egyre kevésbé kapcsolódnak hozzád, mondhatni már nem is valóságosak.
Ha biztonságosabbnak érzed, akkor hívd vissza az energiáidat és húzd vissza a faladat. Ha kísérleteznél a leengedett fallal, nyugodtan tartsd meg az ú érzéseket és energiákat. Csak rajtad áll, mit választasz. 🙂
Felmerülhet benned, hogy az amit tapasztaltál, csak illúzió. Lehet, hogy igen, lehet hogy nem.
Honnan tudod, hogy az, amit most látsz és teremtesz, nem csupán illúzió, melyet a saját megnyugtatásodra önigazolásként hoztál létre és mégsem érzed benne jól magad?
Vedd fontolóra a következőket:
- Az a nagyobb illúzió, ha elhiszed, hogy teremthetsz mást is a falak leengedése után vagy az, ha elhiszed, csak a falon belül van élet?
- Mi az a más, amit teremtenél és élnél?
- Hajlandó vagy elhinni, hogy máshogy is lehet?
- Befogadod azt az energiát, melyet az Univerzum küld válaszként a kérdéseidre, és még ha a kérdés pillanatában nem jön azonnal a válasz?
Van már elképzelésed arról: Hogyan is lehetne ez ennél is jobb? 🙂
Amennyiben az 1. konzultáció után jelzed, hogy a tréning nem nyerte el a tetszésed,
100%-osan visszafizetem Neked a befizetett részvételi díjad összegét.
Gyere el, próbáld ki, hiszen valóban nincs mit veszítened!