Tudatos Gyermekkor, tudatos Szülőség!
Hajlandó vagy nagyobb tudatosságra, változásra, teremtésre?
Milyen lenne, ha már gyermekeink is tudatosan nőnének fel … Légzés, Élet, Lét, Egység ♥
Milyen lenne, ha ezt a szülők is megélnék gyermekeikkel?
Mostani rohanó életünkben elfelejtjük, milyen az, amikor megállunk, megpihenünk, megfigyelünk és cselekszünk. Folyton azt hallom, hogy nincs időm … Sajnos van, amikor még magamon is tapasztalom ezt.
A gyerekek életében az idő nem létezik. Ott van a VAN, a MOST. Nekünk is erre kell emlékeznünk, bennük pedig ezt erősítenünk. Ezen órák célja, hogy a gyerekek természetes tudását, érzéseit erősítsük, de felkészítsük azon világra, amiben élünk. Sokan azt hiszik, hogy a mostani felborult világban nem lehetünk ÖnMagunk. Én hiszem, hogy attól leszünk különlegesek, akik igazán vagyunk.
Ezt szeretném az órákon erősíteni a gyermekekben. Egyfelől erősíteni azt, amit Ősidők óta mindenki tud. Másfelől erősíteni bennük az érzést, hogy merjenek azok lenni a mostani világban, Akik. Merjenek Egyediek lenni, mutassák meg ÖnMagukat, képességeiket! A világ csak így fog változni. 🙂
- Bevezetés-ráhangolódás: Napüdvözlet miközben verset mondunk hozzá. Majd megpihenve „ÓM” mantra, melyben elmerülünk a nyugalomban. Becsempészünk egy kis szemgyakorlatot, hogy erősítsük a tágabb perspektívát.
- Ászanák: játékos formában történik a gyakorlatok végzése, mint pl állatok utánzásával, vagy mese környezetben. Mindig az adott ciklushoz tartozó energiákra fókuszálunk. Pl. Elengedés ősszel, nyugalom télen és így tovább. Így a gyermekek is elkezdik megtanulni, melyik időszak mire való. Később ezt át tudják tenni a gyakorlati életükbe. Ez segíti majd a környezethez való kapcsolódásukat és életük folyását.
- Játék: Minden órába csempészünk egy fejlesztő játékot vagy kreatív tevékenységet, ahol a gyermekek tapasztalhatnak, fejlődhetnek, fejleszthetik kreativitásukat, koncentrációjukat …
- Légző gyakorlatok: A gyermekek megtanulják a nyugodt és mély légzést.
- Relaxáció: A relaxáció alatt mesével teremtjük meg a gyermekek jó közérzetét, hangulatát.
- Közös zenélés és beszélgetés lezárásképp.
Felhívom minden kedves Szülő figyelmét, hogy mivel az órákon kreatív munkálkodás is folyik, a 45 perc nem garantált. De aki lezárásképp szívesen csatlakozik, szívesen fogadjuk. 🙂
Előfordulhat, hogy egyes esetekben megkérem a szülőket, hogy gyermekeikkel gyűjtsenek dolgokat, melyek a következő foglalkozáshoz kelleni fognak. Pl. termények, magvak, levelek, ….